Baromfipestis jelent meg Vas vármegyében, mintegy 27 ezer állatot érint
Két Vas vármegyei baromfitelepen igazolta a baromfipestis jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Newcastle-betegségként is ismert vírus egy Jákfa külterületén működő hízópulykatelepen, valamint egy Rábapaty külterületén található brojlercsirke-állományban jelent meg. A laboratóriumi vizsgálatok október 26-án erősítették meg a fertőzést.
A jákfai telepen mintegy 17 ezer hízópulykát, a rábapatyi gazdaságban pedig 10 ezer brojlercsirkét tartanak. Mindkét helyen a megnövekedett állatelhullás miatt merült fel a fertőzés gyanúja.
Nemes Imre országos főállatorvos elrendelte az érintett állományok felszámolását, valamint a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását. A gazdaságok körül három kilométeres sugarú védőkörzetet és tíz kilométeres megfigyelési körzetet jelöltek ki. Az állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.
A megfigyelési körzet Jákfa és Rábapaty mellett többek között Sárvárra, Répcelakra, Hegyfalu, Uraiújfalu és Ikervár térségére is kiterjed. A hatóság a baromfitartókat a járványvédelmi előírások betartására és a vakcinázás szabályos végrehajtására figyelmezteti.
A tájékoztatás szerint a mostani esetekkel együtt 2026-ban már öt baromfiállományban mutatták ki a baromfipestis vírusát Magyarországon. A betegség ellen hatékony vakcina áll rendelkezésre, a gazdasági célú baromfiállományok vakcinázása pedig kötelező.