Közel 20 kilométeren újul meg a Balatoni Bringakör
Két párhuzamos fejlesztési program keretében, európai uniós és hazai költségvetési források felhasználásával közel 20 kilométeren újul meg a Balatoni Bringakör – derült ki Vitézy Dávid bejelentéséből. A beruházások során több szakaszon kiszélesítik az utat, új nyomvonalakat építenek, emellett kerékpáros hidakat és vasúti átjárókat is kialakítanak.
Az északi parton 14,4 kilométeren épül új kerékpárút
A fejlesztések nagyobb része az északi partot érinti, ahol Tihany és Balatonfűzfő között hét településen összesen 14,4 kilométeren építik át és szélesítik ki a meglévő kerékpáros útvonalat. Tihany, Balatonfüred, Csopak, Paloznak, Alsóörs, Balatonalmádi és Balatonfűzfő területén a különálló, kétirányú kerékpárutak jellemzően 3,3 méter szélesek lesznek.
A projekt részeként hat kerékpáros hidat, valamint két új, fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjárót is létesítenek. A területszerzési eljárások már folyamatban vannak, a kivitelezési közbeszerzéseket pedig még idén elindítják az európai uniós források felhasználásával. A nagyobb volumenű, észak-parti beruházások teljes megvalósulása 2029-re várható.
Négy kritikus szakasz felújítása hazai forrásból
Az uniós projekttel párhuzamosan a Magyar Közút beruházásában, hazai forrásból további négy, kritikusan rossz állapotú szakasz felújítását végzik el. Balatonakali és Zánka között egy 1625 méteres szakaszt építenek újjá egy új kerékpáros híddal együtt, míg Balatonkenese és Balatonfűzfő között egy 1521 méteres erdei utat szélesítenek 3 méteresre a régi 71-es főút nyomvonalát felhasználva.
Badacsonyörsnél 1696 méteren hárítják el a gyökérfelnyomódásokat és a burkolathibákat, Badacsonytomajban pedig 278 méteren marják le a meglévő felületet, és új, 4 centiméteres aszfalt kopóréteget terítenek le. A hazai forrásból készülő szakaszoknál a közbeszerzési eljárások már zajlanak, a kivitelezés várhatóan jövő tavasszal indul el. A cél az, hogy ez a négy szakasz már a 2027-es kerékpáros szezonra használható legyen.
„A teljes közlekedési hálózat fejlesztésében gondolkodunk”
„A Balatoni Bringakör nem egyszerűen turisztikai attrakció, hanem a part menti települések közötti mindennapi közlekedés fontos része, amelynek biztonságosnak, kényelmesnek és megfelelő minőségűnek kell lennie” – hangsúlyozta Vitézy Dávid. A fejlesztési koncepció kapcsán rámutatott, hogy a teljes közlekedési hálózat összehangolt modernizációjára van szükség, amelyben a vasút, a közutak és a közösségi közlekedés mellett a kerékpáros infrastruktúra is kulcsszerepet kap.
„A korábbi évek nagyberuházás-központú szemléletével szemben mi a teljes közlekedési hálózat fejlesztésében gondolkodunk” – tette hozzá.