Visszatér a képernyőre David Attenborough ikonikus sorozata: 100 évesen maga narrálta az új alkotást
Hatrészes új évaddal tér vissza a Kék bolygó sorozat. A BBC Natural History Unit által készített Blue Planet III narrátora a századik életévében járó Sir David Attenborough lesz, a műsort pedig az ősz folyamán mutatják be, pontosan huszonöt évvel az első évad premierje után.
A közel négy évig forgatott produkció a világóceánok legkevésbé feltárt élőhelyeire kalauzolja a nézőket, a korallzátonyoktól és trópusi szigetektől a mélytengerek sötét világáig. A stáb távirányítású víz alatti kamerákkal, drónokkal és ember vezette búvárhajókkal dolgozott, hogy korábban sosem dokumentált állati viselkedési formákat rögzítsen.
Attenborough a keddi londoni bemutatón elárulta, hogy amikor az első Kék bolygó sorozatot narrálta, eszébe sem jutott, hogy a századik születésnapjának évében egy harmadik évadot is elvállal majd. A frissen közzétett előzetesben úgy fogalmazott, az óceán „végtelenül lenyűgöző hely”, és a sorozat olyan élőlényeket mutat be, amelyek „meglepőbbek, intelligensebbek és értékesebbek, mint gondoltuk volna”.
A zenét a Blue Planet II-t is jegyző Hans Zimmer és a Bleeding Fingers Music szerezte. Zimmer a sorozatot eddigi pályafutása „legfontosabb munkájának” nevezte, kiemelve, hogy a Kék bolygó nem kioktat, hanem a természet szépségén keresztül ébreszti rá a nézőket a természetvédelem fontosságára.
A sorozathoz a Little Mix egykori tagja, Jade Thirlwall is hozzájárult, hiszen társszerzőként jegyzi az Into The Deep (Seas Cry) című betétdalt.
A premiereseményt a londoni Piccadilly Circuson tartották kedden, ahol a tér digitális kijelzőin mutattak be részleteket az új évadból.