Megszólalt a Revolut a visszautalásokról: a hiba a kártyatársasági elszámolási folyamatban keletkezett, nem az OTP Banknál
Ismét megszólalt a Revolut a magyar ügyfeleket érintő tömeges visszautalások ügyében: a fintech cég szerint a hiba nem az OTP Banknál, hanem a kártyatársasági elszámolási folyamatban keletkezett.
Mint arról beszámoltunk, október 8-án reggel több magyar Revolut-felhasználó azt tapasztalta, hogy korábbi kártyás vásárlásait sztornózták, a pénz pedig visszakerült a számlájára. Az eset Visa, Mastercard és Maestro kártyákat is érintett, a beszámolók szerint kizárólag magyarországi tranzakcióknál.
A Revolut akkor azt nyilatkozta, hogy nem náluk történt technikai hiba, hanem az OTP Bank nem nyújtotta be időben a szükséges terhelési igényléseket, miatt a fizetési hálózat szabályai alapján a Revolut automatikusan feloldotta a zárolásokat, és visszautalta az összegeket az ügyfeleknek.
Az OTP ugyanakkor a történtek kivizsgálása után visszautasította, hogy köze lenne a Revolutnál felmerült hibához.
Most a Revolut közölte, hogy a hiba a kártyatársasági elszámolási folyamatban keletkezett, nem az OTP Banknál.
A kártyatársasági elszámolási folyamatban felmerült technikai fennakadás miatt bizonyos tranzakciók összege visszakerült az ügyfelek számlájára. Megerősítjük, hogy a Revolut oldalán nem történt technikai hiba. Felvettük a kapcsolatot az érintett pénzintézetekkel, és a probléma megoldódott – közölte a bank.