Nagy bejelentések az RTL-nél: visszatér a Sztárbox, jön a Gyuri-sorozat és egy YouTube-premier
Egy év kihagyás után, 2027-ben ismét képernyőre kerül a Sztárbox hatodik évada – derült ki a csatorna szakmai eseményén. A televíziós bokszmérkőzések idén ősszel elmaradtak, a következő évad indulását azonban hivatalossá tették.
Még idén elindul a Nyerő Páros, amely két szempontból is rendhagyó lesz: a villába korábbi versenyzők költöznek be, ezúttal az új párjukkal, és ez lesz az utolsó évad, amelyet Sebestyén Balázs vezet.
A csatorna a digitális térben is kísérletezik: elindítják az Összkép című napi aktuális-közéleti hírműsort, amely először a YouTube-on debütál, és csak aznap este kerül a tévénézők elé.
Bővül az üldözős vetélkedők sora a The Heist című formátummal, amelyben a játékosoknak aranytömböket kell kicsempészniük egy szigorúan őrzött páncélteremből. Az RTL+ streamingplatformra érkezik az extrém helyzeteket kifigurázó Anti Survival Show, folytatódik a Panelhősök, 2027-ben pedig bemutatják az Aranyszív című szériát.
A hazai sorozatok kedvelői is örülhetnek: A mi kis falunk Gyuri címmel testvérsorozatot kap Lengyel Tamás főszereplésével, és érkezik a nyolcvanas évek Magyarországán játszódó Az ígéret is.
A közeljövő újdonságai közé tartozik a hétfőn induló Hotel Blöff című taktikai reality Gundel Takács Gábor vezetésével, valamint A nemzet hülyéje, amely még idén látható lesz.
A közönségkedvencek közül jövőre biztosan folytatódik Az Árulók, a Cápák között, az X-Faktor, a The Floor, A renitens és a Heti Hetes, valamint Nádai Anikóval a Házasodna a gazda. A karácsonyi hagyományok kedvelőit is megnyugtatták: az ünnepek alatt idén is műsorra tűzik a Reszkessetek, betörők! mindhárom részét.