Jön a várva várt fordulat a budapesti lakáspiacon: karnyújtásnyira az olcsó lakhatás, tömegek álma válik valóra
Jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bérlakásépítésre és -felújításra – közölte a főpolgármester a vasárnapi, 13. alkalommal megszervezett Lakásmenet alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
Karácsony Gergely kiemelte, hogy a budapesti Lakásmenettel a lakhatási válságra hívják fel a figyelmet, ami Európa összes nagyvárosát érinti. Hozzátette: most úgy tűnik, hogy az Európai Unió és az új magyar kormány az ügy mellé áll, és a fővárosi önkormányzatok érdemi forrásokat kaphatnak bérlakások építésére és felújítására.
Kitért arra, hogy 15 uniós nagyváros, köztük Budapest aktív részvételével megalakult a „Mayors for Housing” szövetség, és az elmúlt években aktív lobbizást folytattak azért, hogy az EU adjon érdemi forrásokat a városoknak a válság enyhítésére.
Sikerrel jártak közlése szerint, pár hete a Városházán tárgyalt Raffaele Fittóval, az Európai Bizottság kohéziós politikáért felelős alelnökével, aki megerősítette: Budapest jelentős, 2030-ig elköltendő forrásokhoz juthat a lakhatási válság kezelésére az EU kiemelt programjában.
Ennél is fontosabbnak nevezte azt a változást, amit a bérlakásfejlesztéseket elvből ellenző Orbán-kormány bukása és az állami bérlakásprogramot hirdető Tisza-kormány megalakulása jelent. A kormány meghirdette a Wekerle Sándor állami bérlakásépítési programot, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa döntött a Diákváros és a Rákosrendező megfizethető lakhatást bővítő megvalósításáról is. Ezek azonban hosszú távú projektek, a fővárosi önkormányzatoknak viszont már rövid távon is cselekedniük kell – hangsúlyozta.
Az FKT novemberi ülése a főpolgármester szerint ebben is áttörést hozhat. Nemcsak a Fővárosi Önkormányzatnak már korábban megítélt 20 milliárdos lakhatási program véglegesítéséről döntenek, hanem előkészületben van egy szintén több tízmilliárdos bérlakásépítési és -felújítási program is, amely a kerületi önkormányzatok számára is elérhető lesz.
Karácsony Gergely közölte: a napokban levélben fordul a kerületi polgármesterekhez, hogy megismerjék a lakhatási célú fejlesztési terveiket, és a lehető legtöbb forrással tudjanak hozzájárulni ezek megvalósításához.