Megvan a céldátum: 2032-ben jöhet az euró Magyarországon
A kormány vállalása szerint Magyarország 2030-ra teljesítheti a maastrichti kritériumokat, így az euróövezeti csatlakozásról szóló döntés 2031-ben születhet meg, a közös valuta tényleges bevezetésére pedig 2032. január 1-jén kerülhetne sor – erről Kurali Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélt egy gazdasági konferencián.
Az alelnök szerint a csatlakozás egyik legfontosabb feltétele a gazdasági felzárkózás, ezen belül az ár- és bérszínvonal közeledése az euróövezeti átlaghoz. Magyarországon az árszínvonal jelenleg az eurózóna átlagának mintegy 70 százalékán, a bérek szintje pedig körülbelül 60 százalékán áll.
Kurali Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy az euróövezeti csatlakozás önmagában nem garantálja a felzárkózás folytatását, ehhez hosszú távon is versenyképes gazdaságra van szükség. A közös valuta előnyei között említette a kiszámíthatóbb kamat-, inflációs és árfolyam-várakozásokat, az árfolyamkockázat és az átváltási költség megszűnését, az alacsonyabb kockázati prémiumokat, valamint a nemzetközi intézményi védőhálót.
A csatlakozás ugyanakkor a gazdaságpolitikai önállóság bizonyos fokú feladásával jár, mivel az Európai Központi Bank kamatpolitikája nem feltétlenül igazodik minden esetben a magyar gazdaság aktuális helyzetéhez. Emellett az olcsóbb finanszírozás túlzott hitelezést és eszközáremelést indíthat el. Az alelnök a megfelelő átváltási árfolyam megválasztásának jelentőségét is hangsúlyozta, mivel ha ez nem konzisztens a gazdaság állapotával, az tartós versenyképességi problémákat okozhat.
Kurali Zoltán kiemelte, hogy az euró bevezetése után a korábbi csatlakozó országok gazdasági felzárkózása jellemzően folytatódott, a bérfelzárkózás is tovább haladt. Ugyanakkor a csatlakozást követően több országban felgyorsult az infláció, ezért fontos, hogy Magyarország versenyképesen csatlakozzon az eurózónához. A sikeres csatlakozáshoz a kormány és a jegybank összehangolt munkájára lesz szükség.
Bakos Ádám, a VIG Alapkezelő szakembere szerint az euróbevezetés sikerének egyik legfontosabb feltétele a megfelelő gazdasági felkészültség mellett a társadalmi támogatottság. Elmondta, hogy a korábbi csatlakozók példái alapján a fejlettségi szint önmagában nem garantálja a sikeres átállást, az euróövezeti csatlakozás időpontjának hivatalos kijelölése viszont jellemzően felgyorsítja a folyamatot. Az ERM II árfolyam-mechanizmusba való belépés után az országok többnyire már rövid időn belül bevezetik a közös valutát.
Bakos szerint az euróbevezetés a hitelminősítések javulását is elősegítheti, mivel a csatlakozásra készülő országok jellemzően fegyelmezettebb költségvetési politikát folytatnak és mérséklik a gazdasági kockázatokat. Úgy látja, a magyar kötvénypiac már nagyrészt beárazta az euró felé vezető út pozitív hatásait, így a hozamok további csökkenésének lehetősége korlátozottabb.
Németh Péter, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a magyar euróbevezetés lakossági megítélését vizsgáló kutatást mutatott be. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 21,9 százaléka az árak emelkedését vagy felfelé kerekítését tartja a legnagyobb kockázatnak, 15,2 százalékuk a bérek, nyugdíjak és megtakarítások értékvesztésétől, 12,7 százalékuk pedig a kedvezőtlen átváltási árfolyamtól tart.
Az euró bevezetésének feltételei közül a vásárlóerő megőrzése a legfontosabb a lakosság számára, ezt a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése, a stabil forint–euró árfolyam és a tartósan alacsony infláció követi. A válaszadók közel 80 százaléka úgy véli, hogy Magyarországnak idővel át kell vennie a közös valutát, de csak akkor, ha a gazdaság tartósan teljesíti a szükséges feltételeket.