Veszteséges a visszaváltási rendszer, a bennragadt 50 forintok sem hoznak nyereséget
A MOHU háttérbeszélgetésén elhangzott: a hulladékgazdálkodásban nem attól lesz olcsóbb a működés, ha több hulladékot hasznosítanak, hanem épp ellenkezőleg, minél többet gyűjtenek vissza, válogatnak és dolgoznak fel, annál magasabbak a költségek. Az újrahasznosított anyagok értéke sok esetben önmagában nem fedezi a teljes folyamat költségét, ezért a rendszer fenntarthatóságához gyártói hozzájárulásokra is szükség van.
Nem automatikus nyereség a vissza nem váltott palack
A társaság szerint az a feltételezés, hogy a vissza nem váltott palackok után bent maradó 50 forint automatikusan nyereséget jelent, nem állja meg a helyét. Ha a palackot visszaváltják, a MOHU kifizeti az 50 forintot, majd begyűjti, feldolgozza és értékesíti az anyagot, így egyszerre jelentkeznek költségek és bevételek. Ha viszont nem kerül vissza a palack, a betétdíj a rendszerben marad, és jogszabály alapján a rendszer működtetésére kell fordítani. A visszaváltási díjakból bent maradó összeg ráadásul folyamatosan csökken, ahogy egyre több palackot visznek vissza a fogyasztók.
Több ezer automata, egyenlőtlen terheléssel
Jelenleg több mint 4000 visszaváltó automata működik az országban, a hálózat azonban nem egyenletesen terhelt. A visszaváltások jelentős része néhány nagyobb üzletre koncentrálódik, míg a kisebb boltok többségében nincs automata. A 400 négyzetméternél nagyobb üzletek számára kötelező a MOHU automatáinak elhelyezése, a kisebb üzletek csatlakozása viszont önkéntes. A cég szerint a probléma nem feltétlenül az országos kapacitás hiánya, hanem hogy bizonyos időszakokban és helyszíneken hirtelen megugrik a forgalom. A leállásoknak csupán mintegy 1 százaléka alakul ki géphiba miatt.
Sorok és mobil visszaváltó egységek
Akadtak olyan boltláncok, amelyek eleinte kis gépeket igényeltek, majd a nagyobb forgalom láttán nagyobbakra cserélték azokat, így a sorban állás is csökkent. A MOHU mobil visszaváltó egységeket is bevetne: ezek a teherautókba szerelt automaták eredetileg az éttermek és a kisboltok visszaváltását segítik, de a cég nyitott arra, hogy a lakosság is tudjon bennük visszaváltani. A mobil egységek ki tudnak vonulni például egy koncert után vagy a belváros népszerű csomópontjaira, ehhez azonban az önkormányzatok együttműködése is szükséges. Emellett a MOHU olyan monitoringrendszeren dolgozik, amely azonnal jelezheti a kereskedelmi láncok központjának, ha egy adott boltban meghibásodik vagy leáll egy automata. Az automaták száma várhatóan évente nagyjából 50–100 új berendezéssel bővülhet.
Milliárdos tételek, jelentős veszteség
A MOHU 2025-ben 20,8 milliárd forint bevételt ért el a gyártók által fizetett DRS-díjakból és a rendszerhez kapcsolódó csatlakozási díjakból. A vissza nem váltott palackokból további 14,7 milliárd forint maradt a társaságnál. Ez azonban messze nem fedezte a rendszer működésének teljes költségét: a DRS 2025-ös működtetése mintegy 72,5 milliárd forintba került, ennek része volt a boltoknak kifizetett mintegy 19 milliárd forintos kezelési díj is. A nagyobb üzletláncok szerint a visszaváltási automaták működtetéséért kapott díjak nem feltétlenül fedezik a berendezések üzemeltetésével, a hely biztosításával és a kapcsolódó feladatokkal járó költségeket. A MOHU szerint a jelenlegi kezelési díj hosszas tárgyalássorozat eredménye, és a jövőben több milliárd forinttal többet fizetnek majd a boltoknak, mint amennyivel eredetileg terveztek.
A DRS 2025-ben közel 37,8 milliárd forintos veszteséget termelt, a lakossági közszolgáltatás vesztesége meghaladta a 69 milliárd forintot, a MOHU éves beszámolójában szereplő veszteség pedig kicsivel 50 milliárd forint alatt állt meg.
Felülvizsgálat és elégedettség
A kormány szeptember elején jelentette be, hogy átfogóan felülvizsgálja a hulladékgazdálkodási rendszert és a MOHU koncessziós működését. A kabinet szerint a rendszernek egyszerre kellene jobb szolgáltatást nyújtania, kevesebbe kerülnie és több hulladékot újrahasznosítania, az uniós célok teljesítésében is jelentős elmaradást lát. A MOHU nem vitatja a változtatások szükségességét, és üdvözli a vizsgálatot, ugyanakkor a szabályozási és finanszírozási modell módosítását is szükségesnek tartja a rendszer hosszú távú fenntarthatóságához.
Egy több mint tízezer olvasó megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók 55 százalékával már előfordult, hogy a körülményesség miatt inkább nem váltotta vissza a palackokat, 69,4 százalékuk pedig indokoltnak tartja a rendszer felülvizsgálatát. Ugyanakkor a válaszadók 50,1 százaléka inkább elégedett, további 9,1 százalékuk pedig nagyon elégedett a palackvisszaváltási rendszerrel. A készpénzes visszafizetés tervezett megszüntetését 57,7 százalék nem támogatná.