Sorsdöntő alku jön Brüsszelben: Magyarország is előállt a feltételeivel az uniós pénzekről
Az Európai Unió tagállamai várhatóan még az idén megállapodnak a 2028 és 2034 közötti időszakra szóló, jelentősen átalakuló hétéves költségvetésről. Magyarország számára azonban az egyezség minősége fontosabb a gyorsaságnál: a magyar kormány fő célja a hagyományos kohéziós és agráralapok megőrzése, valamint a rugalmasabb forrásfelhasználás kiharcolása az új tervezetben.
Az uniós ügyekért felelős miniszterek és államtitkárok keddi ülése után Thomas Byrne, az Európai Unió Tanácsának soros ír elnöksége nevében megerősítette, biztos abban, hogy a tagállamok tartani tudják a költségvetés elfogadására kitűzött év végi határidőt. Az Európai Bizottság még tavaly nyújtotta be a kétezer-milliárd eurós tervezetet, amely alapjaiban alakítaná át az eddigi finanszírozási rendszert. A büdzsének ugyanis fedeznie kell az idén lejáró helyreállítási alap mögötti gigahitel visszafizetését is. Ennek érdekében a tervezet csökkentené a jelenlegi keretet uraló felzárkóztatási és mezőgazdasági kiadásokat, a bevételek terén pedig új, saját forrásokat vezetne be az eddigi, bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alapú befizetések mellett.
A keddi ülésen felszólaló magyar fél, Bíró-Nagy András államtitkár egyértelművé tette, hogy a magyar kormányt elsősorban a megállapodás tartalma érdekli. Magyarország prioritása a felzárkóztatási és az agrárforrások megőrzése, illetve a hazánknak jutó keretösszeg maximalizálása. Bár a magyar fél üdvözölte az előző, ciprusi elnökség nyári javaslatait a kohéziós alapok védelmére, aggályosnak tartja a túlságosan a ciklus elejére koncentráló tagállami tervezés megkövetelését, ami könnyen forrásvesztéshez vezethet.
A kormány rugalmasabb szabályokat követel a források visszavonását illetően, emlékeztetve arra, hogy 2024 és 2025 végén összesen kétmilliárd eurót veszített el az ország, mivel az előző kormány nem teljesítette a korábban vállalt jogállamisági és korrupcióellenes feltételeket.
A magyar államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásai nem lehetnek kötelező érvényűek, és nem köthetik hozzájuk a források lehívását úgy, mint az idén lejáró helyreállítási alap esetében. Kifogásolta továbbá, hogy Magyarországnak már a jelenlegi ciklusban is a GNI-aránya felett kell befizetnie a közös kasszába. A magyar álláspont szerint a tervezett új, „megbízhatatlan” saját források nem oldják meg ezt a problémát, ezért Budapest továbbra is a GNI-alapú befizetéseket támogatja. Ezen a téren a magyar kormány jelentős módosításokat vár az ír elnökség október közepére, a következő EU-csúcs elé időzített tervezetétől.
A végleges költségvetési sarokszámok elfogadásához a tagállami vezetők egyhangú döntésére, valamint az Európai Parlament jóváhagyására is szükség van. Az EP a keddi ülés után kiadott közleményében jelezte, hogy az új kihívások – például a biztonság és a védelem – finanszírozása mellett továbbra is megvédik a hagyományos prioritásokat. Az uniós testület kész együttműködni a megegyezés érdekében, de nyomatékosította, hogy a Tanácsnak is előre kell lépnie, különösen a saját források megteremtése terén.