Súlyos tévedésre mutatott rá a Világbank egykori közgazdásza: milliárdokat költünk elhibázott célokra
A globális fejlődés az elmúlt évtizedben megtorpant, mivel a gazdag országok és a nemzetközi fejlesztési bankok a szegénység felszámolása és az egészségügy helyett a klímaváltozás elleni küzdelemre összpontosítanak. A tartós gazdasági növekedés és a célzott fejlesztések hatékonyabban védenék meg a legszegényebbeket az éghajlati sokkokkal szemben is, ezért sürgősen újra kell gondolni a globális segélyezés prioritásait.
Az elmúlt 75 év során történelmi léptékben javult az emberiség életszínvonala. Míg 1950-ben a világ népességének több mint fele élt mélyszegénységben, ez az arány mára 7,6 százalékra, a valaha mért legalacsonyabb értékre csökkent. Az iskolában eltöltött évek száma majdnem megháromszorozódott, és ugrásszerűen nőtt a villamos energiához való hozzáférés is. A fejlődés azonban az elmúlt évtizedben, különösen 2016 óta szinte teljesen megállt. A szegények száma stagnál, a Világbank adatai szerint pedig a globális felzárkózás üteme jelenleg 1950 óta a leglassabb.
A visszaesés fő oka, hogy a világ 2016-ban felhagyott az olyan egyértelmű és jól fókuszált millenniumi fejlesztési célokkal, mint a szegénység és a gyermekhalandóság csökkentése, és helyettük a fenntartható fejlődési célokat helyezte előtérbe. Ezzel párhuzamosan a gazdag országok és a nemzetközi intézmények figyelme, valamint forrásaik jelentős része a klímavédelemre terelődött. Jelenleg a fejlett világ a nemzetközi fejlesztési kötelezettségvállalások közel negyedét, mintegy 49 milliárd dollárt fordít klímacélokra, a multilaterális fejlesztési bankok pedig forrásaik felét irányítják erre a területre.
Ez az iránymódosítás azon a téves feltevésen alapul, hogy a klímapolitika elengedhetetlen a szegények védelméhez. Bár a legkiszolgáltatottabbak valóban sebezhetőek az éghajlatváltozással szemben, ugyanez igaz a betegségekre, az éhezésre és a gazdasági sokkokra is. A leghatékonyabb klímaalkalmazkodási stratégia valójában a jólét megteremtése. Egy tízszázalékos egy főre jutó GDP-növekedés 100 millióval csökkenthetné a klímaváltozásnak leginkább kitett emberek számát. Az ellenálló képesség tehát a gazdasági fejlődésből fakad, nem pedig a drága, áramárakat növelő és az iparosodást lassító zöldenergetikai beruházásokból.
A legnagyobb problémát a feláldozott alternatívák költsége jelenti. Minden kibocsátáscsökkentésre költött dollár egyúttal az oktatástól, az anyák egészségügyi ellátásától és a tiszta ivóvíztől elvont forrás. A több száz közgazdászt és Nobel-díjast bevonó Copenhagen Consensus kutatásai rávilágítanak, hogy míg az egészségügyre vagy a táplálkozás javítására fordított összegek minden egyes dollárja 40–110 dollárnyi társadalmi hasznot hoz, addig a szegény országok kibocsátáscsökkentésének finanszírozása ennél lényegesen alacsonyabb megtérüléssel jár. Mindössze 2,50 dollárból egy várandós anya olyan étrend-kiegészítőket kaphat, amelyek megelőzik gyermeke kognitív károsodását, ami 100 dolláros hosszú távú hasznot eredményez. A malária és a tuberkulózis diagnosztizálásába fektetett pénz pedig 45-szörös megtérülést garantál.
Különösen szembetűnő az ellentmondás az energiapolitikában. Míg a fejlett világ a fosszilis energiahordozóknak köszönheti jólétét, a fejlesztési ügynökségek ma már megtagadják az ilyen projektek finanszírozását a szegény országokban, miközben Afrika nagy részén az egy főre jutó áramfogyasztás alacsonyabb, mint egy nyugati hűtőszekrényé. Képmutatás az afrikai nemzetektől elvárni azt, amire a többszörös forrással rendelkező Németország sem képes, hiszen a német energetikai átállás eddig 700 milliárd eurót emésztett fel és megduplázta az áramárakat, a gazdaság mégis jórészt fosszilis energiára támaszkodik.
Nem a klímavédelem feladásáról van szó, hiszen az alkalmazkodás és a zöldinnováció fontos, hanem a prioritások helyreállításáról. Ahogy Norvégia esetében is felmerült a klímafinanszírozás és a hagyományos fejlesztési költségvetés szétválasztása, a világnak is vissza kell térnie a hatékony megoldásokhoz. Ezt a szemléletet képviseli a Világbank 2026 szeptemberében leköszönt vezető közgazdásza, valamint a fenntartható fejlődési célok megvalósíthatóságát kutató Copenhagen Consensus Center elnöke is. Meglátásuk szerint a nemzetközi közösségnek elsőként milliárdokat kellene költenie az égető, viszonylag olcsón orvosolható problémákra, ahelyett, hogy ezermilliárdokat áldozna olyan intézkedésekre, amelyek évszázados távlatban is csak minimálisan mérséklik a hőmérséklet emelkedését. Újra azokat a célzott fejlesztési megoldásokat kell előtérbe helyezni, amelyek az elmúlt évtizedekben egyszer már sikeresen átalakították a világot.
