Bezár a rotterdami úszó tejgazdaság, az állományt eladták
Hat év működés után befejezte a tejtermelést és a szarvasmarha-tartást a rotterdami kikötőben horgonyzó úszó tejgazdaság, a világ első ilyen jellegű létesítménye. Az üzemeltetők bürokratikus akadályok, a padozat engedélyeztetése körüli viták, valamint a kikötői bérleti szerződés korlátozásai miatt kényszerültek az állatállomány értékesítésére és a profilváltásra.
A leállás közvetlen kiváltó oka a helyi hatóságokkal folytatott közigazgatási vita volt. Amikor a háromszintes betonponton eredeti, rácsozott gumipadozata elhasználódott, az üzemeltetők új, kiváló minőségű gumiszőnyegeket fektettek le, amelyek javították az állatok komfortérzetét, a csülkök egészségét és a tapadást. A hatóságok azonban megkövetelték az új burkolat hivatalos hollandiai tanúsítványát az ammóniakibocsátás-csökkentési értékek igazolására. Mivel a gyártó a kis darabszám miatt nem vállalta a költséges és hosszadalmas engedélyeztetési eljárást, a városvezetés heti 9000 eurós bírságot helyezett kilátásba, amennyiben a gazdaság nem távolítja el a minősítés nélküli padlót.
A szabályozási zsákutcát tovább súlyosbította a bérleti jogviszony bizonytalansága. A rotterdami kikötői hatóság a dokkok hosszú távú városfejlesztési terveire hivatkozva mindössze 18 hónappal hosszabbította meg az úszó létesítmény helyhasználati engedélyét. A közelgő költözési kötelezettség, az infrastruktúra áthelyezésének hatalmas költségei és a folyamatos hatósági súrlódások miatt az alapítók, Peter és Minke van Wingerden végül eladták a 28 egyedből álló, Maas-Rajna-IJssel fajtájú tejelő állományt.
A létesítmény ezt követően Floating Farm 2.0 néven, megváltozott profillal működik tovább. Az úszó építményben a szarvasmarha-tartás helyét a beltéri vertikális növénytermesztés vette át, ahol LED-es világítási rendszerek alatt bazsalikomot, mentát, mikrozöldeket és ehető virágokat termesztenek. A helyszíni kézműves sajtgyártást ugyanakkor nem számolták fel, ehhez a nyers tejet mostantól a régió szárazföldi tejtermelőitől szerzik be.
A rotterdami projekt működése alatt értékes gyakorlati adatokkal szolgált a körforgásos városi mezőgazdaság számára. A legelő nélkül működő gazdaságban a teheneket nagyrészt városi és élelmiszeripari melléktermékekkel – helyi sörfőzdék sörtörkölyével, burgonyahéjjal, valamint a városi parkok és golfpályák levágott füvével – takarmányozták. A híg- és szerves trágyát automatizált robotok gyűjtötték össze és választották szét a fedélzeten, a megtermelt tejből pedig helyben készítettek gouda sajtot, minimálisra csökkentve a szállítási láncot.
Az úszó gazdaság kényszerű átalakulása rávilágít a hagyományos szabályozási keretek és a kísérleti agrártechnológiai vállalkozások közötti ellentmondásokra. Bár az Európai Unió és a nemzeti kormányok aktívan támogatják a klímaadaptációt és a körforgásos biogazdaságot, az innovatív városi modellek gyakran nem illeszthetők be a kifejezetten szárazföldi gazdaságokra szabott környezetvédelmi előírásokba.
