Pénzügyi aggodalmak miatt nem alszanak a magyarok
Egy tíz országra kiterjedő, tízezer ember bevonásával készült nemzetközi álmatlansági kutatás szerint a pénzügyi és az egészséggel kapcsolatos aggodalmak egyaránt a válaszadók 48-48 százalékát tartják ébren. A felmérés szerint a megélhetési költségek, a jövő miatti bizonytalanság és a pénzügyi felkészületlenség ma már ugyanannyira nyugtalanítják az embereket, mint saját egészségük.
A megélhetési költségek emelkedése a legnagyobb félelem
A pénzügyi félelmek közül messze a leggyakoribb a megélhetési költségek emelkedése, amelyet a válaszadók 71 százaléka említett. Ezt követi az a bizonytalanság, hogy elegendő lesz-e a jövedelem a mindennapi kiadások fedezésére, ami a megkérdezettek 51 százalékát foglalkoztatja.
A kutatás szerint sokan nem azért aggódnak, mert már bajban vannak, hanem azért, mert nem érzik úgy, hogy fel lennének készülve egy váratlan pénzügyi helyzetre. Mindössze minden huszadik válaszadó mondta azt, hogy valóban biztonságban érzi magát, és jelentős összeget képes megtakarítani vagy befektetni. Ezzel szemben 38 százalék éppen csak kijön a rendelkezésére álló pénzből, közel minden harmadik ember pedig kifejezetten nehéznek ítéli meg a helyzetét.
A pénzügyi ismeretek hiánya komoly lemaradást mutat
A pénzügyi biztonság nem kizárólag a jövedelem nagyságán múlik, legalább ilyen fontos szerepe van a tudatos pénzügykezelésnek. Egy másik felmérés szerint a válaszadók mindössze 18 százaléka rendelkezik magas szintű pénzügyi ismeretekkel, 26 százalékuk tudása pedig csak alapszintűnek tekinthető.
A magyarok harmada megszorulna egy anyagi vészhelyzetben
A friss Eurobarométer-felmérés szerint a magyarok mindössze 22 százalékának van annyi megtakarítása, ami legalább fél évig fedezné a kiadásait, ha elveszítené a fő bevételi forrását, és ehhez nem venne fel hitelt vagy nem költözne el. Ez jóval elmarad az uniós 33 százalékos átlagtól.
További 22 százalék legfeljebb három hónapig, míg 21 százalék körülbelül egy hónapig tudná fenntartani jelenlegi életszínvonalát ilyen helyzetben. Minden tizedik magyarnak gondot jelentene, ha egy hétnél tovább kellene megélnie bevétel nélkül, és minden ötödik magyarnak egyáltalán nincs vésztartaléka.
A nyugdíjas évekkel kapcsolatban is komoly a bizalmatlanság
A nyugdíjas évekre gondolva a magyarok 73 százaléka kevésbé bizakodó vagy egyáltalán nem bízik abban, hogy elég pénze lesz majd időskorában. A magyarok csupán 6 százaléka teljesen biztos abban, hogy lesz elég megtakarítása nyugdíjas korára.
A biztonság több lábon áll
A pénzügyi felkészültség nem merül ki a megtakarításokban. A váratlan élethelyzetek kezeléséhez ugyanúgy szükség van megfelelő tartalékokra, tudatos tervezésre és olyan pénzügyi megoldásokra, amelyek mérsékelni tudják egy nem várt módon előálló esemény anyagi következményeit.
„A biztosítás önmagában nem helyettesíti a tudatos pénzügyi döntéseket, ugyanakkor azok egyik legfontosabb eleme” – szögezte le Tóth Balázs, az Allianz Hungária hálózatirányítási igazgatója. Ahogyan egy családi költségvetésnek is több lábon érdemes állnia, a szakember szerint a pénzügyi biztonság is egyszerre épül megtakarításra, előrelátó tervezésre és megfelelő biztosítási védelemre.
A MABISZ adatai szerint a magyar biztosítási piac stabilan növekszik, ami arra utal, hogy egyre többen ismerik fel a pénzügyi védelem jelentőségét. A szakértők szerint ugyanakkor a következő évek egyik legfontosabb feladata nem pusztán a biztosítások elterjedésének növelése, hanem annak erősítése is, hogy az emberek átgondoltabban tervezzék meg pénzügyeiket.
A nyugodtabb éjszakák nappal kezdődnek
Tóth Balázs a kutatás legfontosabb üzenetének azt tartja, hogy „a pénzügyi biztonság nem egyetlen döntésen múlik: apró, módszeres, tudatos lépések sorozata vezet oda, hogy egy váratlan kiadás, egy betegség vagy akár egy átmeneti jövedelemkiesés ne okozzon azonnali válsághelyzetet.”
Az egészségünkkel sem csak akkor kell törődnünk, amikor már betegek vagyunk – a pénzügyi biztonságot is jóval a problémák megjelenése előtt érdemes építeni. A pénzügyi tudatosság, az öngondoskodás, a rendszeres megtakarítás és a megfelelő biztosítás együtt olyan biztonsági hálót jelenthet, amely nemcsak a családi költségvetést védi, hanem hozzájárulhat ahhoz is, hogy kevesebbszer forgolódjunk álmatlanul hajnalban.