Zivatarral és erős széllel érkezik meg a mai napon az ősz
A reggeli órákban a korábbi frontfelhőzet fokozatosan elvonul az ország keleti és déli tájairól, így napközben országszerte a napsütés lesz a főszereplő, amelyet csupán felhőátvonulások zavarhatnak meg.
Csapadékra elsősorban az ország északkeleti harmadában kell számítani, ahol eső, zápor, sőt helyenként zivatar is kialakulhat. A délután képződő gócokat viharos, 60-75 km/h-s széllökések, valamint aprószemű jégeső vagy jégdara kísérheti.
Az északnyugati szél nem csupán a zivatarok környezetében erősödik meg, hanem az ország más részein is. A délutáni és kora esti órákban főként a középső területeken lehet számítani 65 km/h körüli széllökésekre.
A kora őszi, 18-24 fokos csúcshőmérséklet késő estére 10 és 16 fok közé esik vissza. Az igazi változás az éjszaka folyamán veszi kezdetét, amikor egy újabb, markáns hidegfront éri el a térséget. A gyorsan mozgó rendszer jelentős csapadékot ugyan ezúttal sem hoz magával, de kifejezetten erős szelet és drasztikus lehűlést okoz a következő napokban.