Cserhalmi György az anyagi helyzetéről vallott: így él a legendás színész
A 78 éves, a Nemzet Színésze címmel elismert Cserhalmi György ritkán beszél a magánéletéről, egy friss interjúban azonban kivételt tett, és őszintén mesélt az anyagi helyzetéről.
A nemrég a Magyar Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett művész Kadarkai Endre Hallgatlak című műsorában fejtette ki részletesebben, hogyan viszonyul a pénzhez.
Cserhalmi saját elmondása szerint sosem ringatta magát illúziókba, pontosan tudta, hogy itthon ebből a szakmából nem fog annyit keresni, amiből palotát vagy luxusautókat vehetne magának.
Ez a felismerés azonban egyáltalán nem okozott számára csalódást, hiszen mindig is fontosabb volt neki, hogy azt a munkát végezze, amit igazán szeret. Az irreális álmok és elvárások kergetéséről nagyon korán leszokott, vágyait pedig tudatosan – ahogy ő fogalmazott – a valósághoz szelídítette.
Az évek során egyfajta zen-buddhista szemléletet sajátított el az anyagiakkal kapcsolatban, amelynek köszönhetően a gazdagság szimbólumaira ma már csupán egyszerű, az élethez nem feltétlenül szükséges tárgyakként tekint.