Nyomozás indult a Kisfaludy Program ügyében
Nyomozás indult a Kisfaludy Program ügyében tett feljelentés nyomán – jelentette be kedden Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán. A feljelentés a programhoz kapcsolódó, összesen 475 milliárd forintnyi állami támogatást érinti.
A minisztérium október 16-án tett feljelentést csaknem 23 ezer szerződés miatt. A miniszter akkori tájékoztatása szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint versenykorlátozó megállapodások gyanúja merült fel.
A tárca átvilágítása alapján Kapitány azt állította, hogy a 475 milliárd forintnyi támogatás jelentős része az Orbán-kormány szűk köréhez került. Ezzel összefüggésben Mészáros Lőrincet és Pintér Sándort is név szerint említette.
Az ügy előzménye, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség 2018 és 2022 között 316,8 milliárd forint állami támogatást osztott ki a programon keresztül, valamint hogy a turisztikai támogatások kétharmada a pályázók mindössze fél százalékához került.