Több tucat őrizetbe vétel és épületgyújtogatás a francia nagyvárosokban
Több tucat embert őrizetbe vettek szombaton a francia nagyvárosokban kitört zavargásokon, az egykori sárgamellényes mozgalom által a megélhetési problémák miatti tiltakozásul meghirdetett köztéri demonstrációk kezdetén. A közoktatás alulfinanszírozottsága miatt egy hónapja tüntető középiskolások is újból utcára vonultak.
A belügyminisztérium délig 140 akciót számolt össze 32 800 ember részvételével. A tárca közlése szerint ezeket az akciókat erőszakos és célzott cselekmények kísérik számos helyszínen, úgynevezett black blocs csoportba szerveződő, csuklyát viselő rendbontók által, elsősorban Párizsban, Lyonban, Marseille-ben, Rennes-ben, Toulouse-ban és Angers-ben. A belügyminiszter utasításainak megfelelően a biztonsági erők gyors és határozott fellépéssel reagálnak az erőszakos cselekményekre és a blokádkísérletekre.
A párizsi République téren kora délután fekete ruhát és sárga mellényt viselő anarchisták gyújtogattak, utcakövekkel és köztéri berendezésekkel dobálták a rendfenntartókat, akik vízágyúkkal és könnygázzal válaszoltak. Lyonban a főtéren található turisztikai hivatalba, Marseille-ben a főpolgármesteri hivatal épületébe hatoltak be zavargók és gyújtogattak, Rouenban a bölcsészkar egyik épületében volt gyújtogatás. Toulouse-ban a rendőrség egy vonatblokádot akadályozott meg.
Délig országszerte 166 embert, Párizsban hatvanat vettek őrizetbe, a rendőrség két nem engedélyezett menetet erővel feloszlatott. A belügyminiszter pénteken a France 2 köztelevízióban jelezte, hogy jelentős megmozdulásra számítanak, mivel sok felhívás érkezett a közösségi oldalakon. A tárcavezető szerint többféle akcióra lehet számítani, spontán gyülelésekre, blokádokra vagy tüntetésekre, a rendőrség pedig arra is számított, hogy szélsőbaloldali rendbontók zavargásokat provokálhatnak.
Párizsban a fő demonstráció, a drágulás elleni menet tervezett időpontban, fél 3 órakor elindult a République térről annak ellenére, hogy a tér másik oldalán folytatódtak az összecsapások a rendőrök és több száz csuklyás rendbontó között. A sárgamellényesekből, középiskolásokból és egyetemistákból, valamint klímaaktivistákból és antifasisztákból álló menet a rendőrség által engedélyezett útvonalon, északi irányba, a Clichy térre tart. A rendőrség megtiltotta a demonstrációkat a miniszterelnöki és a köztársasági elnöki hivatal környékén.
Egy rendőrségi forrás szerint mintegy 150 ezer tüntetőre számítanak szombaton országszerte, és körülbelül 40 ezerre Párizsban, ami visszaesést jelent az elmúlt hetek országos demonstrációihoz képest.
A középiskolások tiltakozó mozgalma egy hónappal ezelőtt erős társadalmi feszültségek közepette kezdődött, az üzemanyagárak emelkedése és a megélhetési problémák növekedése mellett, fél évvel az elnökválasztás előtt. Hetek óta keringtek a közösségi médiában a felhívások a sárgamellényes mozgalom újjáélesztésére, ami a középiskolások tiltakozásaival párhuzamosan fokozódott.
Az elitellenes állampolgári tiltakozássorozat 2018 novemberében kezdődött a résztvevők által igazságtalannak tartott szociális és adópolitika ellen. A sárgamellényesek szombatonként tüntettek rendszeresen Emmanuel Macron elnök és centrista kormányának reformintézkedései ellen a nagyvárosokban és a közutak körforgalmaiban, miközben a nagyvárosok központjaiban zavargások voltak. A mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat, majd a 2019. május végi európai parlamenti választások után a kormány módszerváltást, nagyobb szociális érzékenységet, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést is hirdetett, a tiltakozás pedig lassanként kifulladt.