Már minden budapesti távfűtéses lakásban üzemel a fűtés
A szeptember 15. és október 15. közötti időszakban, az ügyfelekkel kötött üzemviteli megállapodásoknak megfelelően, ütemezetten indult el a fűtésszolgáltatás Budapesten. Ennek eredményeként már mind a 241 ezer fővárosi távfűtéses lakásban, valamint további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztónál is teljeskörűen üzemel a fűtés.
A fűtésindítás 3160 épület esetében – ami az ügyfelek 90 százalékát fedi le – már helyszíni beavatkozás nélkül, a távfelügyeleti diszpécserközpont segítségével történt.
Már tavasszal megkezdődött a felkészülés
A szolgáltatás üzembiztonsága érdekében a szakemberek már a tavaszi fűtésleállást követően megkezdték a mostani fűtési időszakra való felkészülést. Ennek részeként a Budapesti Közművek tulajdonában lévő hőforrások esetében ellenőrizték a hőtermelő berendezéseket és a tüzelőanyag-ellátó rendszereket, majd elvégezték a rendszeres és előírt karbantartásokat, valamint a szükséges hibajavításokat.
A szolgáltatás átmeneti szüneteltetését is igénylő munkálatokat mindenhol elvégezték, és szeptember 15-re, a jogszabályban rögzített időpontra a teljes fővárosi távhőrendszert fűtésszolgáltatásra kész állapotba hozták.
8,8 milliárd forint a fejlesztésekre
A Budapesti Közművek a fővárosi távhőhálózat fejlesztésére, rekonstrukciójára, valamint a szolgáltatás biztonságát célzó kisebb felújítási és karbantartási munkákra az év végéig összesen 8,8 milliárd forintot fordít 2026-ban. Emellett több olyan projekt tervezése is zajlik, amelyek kivitelezése 2027-ben vagy a későbbi években valósul meg.
A fővárosi távhőrendszeren végzett korszerűsítések és fejlesztések azért is kiemelten fontosak, mert az ügyfélkör dinamikusan bővül: az elmúlt öt évben mintegy 100 MW új fogyasztó csatlakozott a távhőszolgáltatáshoz. Ez a többlet teljesítmény megfelel Szeged teljes távhőigényének.
Környezeti előnyök
A fűtési idény kezdetén érdemes hangsúlyozni, hogy a teljeskörűen bekapcsolt budapesti távfűtés a fűtött ingatlanok környezetében semmilyen többlet-környezetterhelést nem eredményez, ami a hagyományos fűtőberendezésekkel szemben különösen a sűrűn lakott városrészek levegőminősége szempontjából fontos és előnyös. Emellett a budapesti távhőrendszerek már ma is évente mintegy 200 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg.