Váratlan akadályba ütközött a horvát autópályák nagy újítása
Újabb akadályba ütközött a horvát autópályák útdíjszedésének digitalizációja, miután az üzemeltető érvénytelenítette a rendszerhez kapcsolódó mobilalkalmazás és webportál közbeszerzését. A beérkezett ajánlatok egyike sem felelt meg a kiírásnak, a fizetőkapukat felváltó új hálózat fizikai kiépítése azonban a csúszás ellenére sem áll le.
A Hrvatske autoceste (HAC) által visszavont közbeszerzés a Crolibertas nevű, új, automatizált útdíjrendszer értékesítési weboldalára, mobilalkalmazására és integrált adatplatformjára vonatkozott. A beérkezett három pályázat közül az autópálya-kezelő egyiket sem minősítette érvényesnek. Bár az egyik induló, a zágrábi Abysalto műszakilag és szakmailag megfelelt a követelményeknek, az ajánlatát elutasították, mivel a 379 ezer eurós nettó ára meghaladta a 330 ezer eurós, előzetesen becsült költségkeretet.
A folyamat nem először akadt el, idén júliusban ugyanis a horvát Közbeszerzési Döntőbizottság (DKOM) egy fellebbezés nyomán már megsemmisítette a HAC eredeti eredményhirdetését. Az autópálya-kezelő ekkor újraértékelte az ajánlatokat, végül pedig a teljes eljárást törölte.
A meghiúsult beszerzés a projekt egyik legfontosabb eleme, hiszen az applikáció és a webes felület biztosítaná az útdíj-szolgáltatásokhoz való kényelmes hozzáférést a felhasználók – különösen a külföldi és az alkalmi utazók – számára. A HAC ugyanakkor már megkezdte az új pályázat előkészítését, így maga a Crolibertas projekt nincs veszélyben.
Az átfogó fejlesztés célja, hogy a hagyományos, sorompós fizetőkapukat egy teljesen automatizált elektronikus rendszer váltsa fel a horvát autópályákon (a HAC, a Bina Istra és az Autocesta Zagreb–Macelj hálózatán). Az autósoknak a jövőben nem kell majd megállniuk, hanem menet közben haladhatnak át az elektronikus ellenőrző pontok alatt, amelyek automatikusan rögzítik a fizetési kötelezettséget. Az infrastruktúra telepítése az adminisztratív csúszásoktól függetlenül zavartalanul halad, 2026 szeptemberéig már több mint száz új kaput állítottak fel, legutóbb az A1-es autópálya Dugopolje melletti szakaszán.