Új bankautomaták érkeznek a kistelepülésekre és a Revolut is gépeket telepít
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2026 első negyedévének végén 5688 automata működött az országban, ami a második negyedév végére 5659-re csökkent. A 29 darabos visszaesés leginkább a budapesti régiót érintette, és ez volt az első csökkenés azóta, hogy a 2023-as jegybanki rendelet kötelező minimumhoz kötötte a bankok ATM-üzemeltetését.
A jogszabály tiltja a meglévő gépek végleges megszüntetését, és csak azok cseréjét vagy azonos településen belüli áthelyezését engedélyezi, ezért a hálózat szűkülése várhatóan megáll, és a következő időszakban ismét bővülésnek indul.
Minden 500 főnél nagyobb településen kötelező lesz az ATM
2026 végéig minden 500 főnél népesebb településen kötelező lesz legalább egy bankautomatát fenntartani. Emellett egy új szereplő is bekapcsolódik a hazai hálózatfejlesztésbe: a Revolut.
A hatályos előírások szerint minden olyan pénzforgalmi szolgáltatónak, amely eléri az egyszázalékos piaci részesedést a kibocsátott bankkártyák terén, részt kell vennie az ATM-telepítési programban, biztosítva a kistelepülések lefedettségét is. A fintech cég mintegy kétmillió hazai ügyféllel rendelkezik, eddig azonban határon átnyúló szolgáltatónak minősült, így nem vonatkozott rá az előírás.
Ez a helyzet idén megváltozott: a Revolut magyarországi fióktelepet nyitott, és 2026 májusában megkezdte hazai ügyfeleinek átirányítását. Noha a korábbi években az MNB a hiányzó hazai kártyaállomány miatt még nem tudott kvótát megállapítani a vállalat számára, a jegybank most hivatalosan is megerősítette, hogy a cégnek a jövőben csatlakoznia kell a programhoz. Ez azt jelenti, hogy jövőre a hatóság több száz automata telepítésére kötelezheti a vállalatot.
Rövid távon nem változnak a készpénzfelvételi lehetőségek
A hazai Revolut-felhasználók készpénzfelvételi lehetőségeiben rövid távon nem hoz azonnali változást az új szabályozás, mivel a kvóták meghatározása és a gépek telepítése időt vesz igénybe. A cég kártyái jelenleg továbbra is külföldi kibocsátásúnak számítanak, ezért bizonyos hazai bankok – az Erste és az OTP – 1200, illetve 1999 forintos különdíjat számítanak fel használatukért. Más bankok automatáinál nincs ilyen pótdíj, a Revolut saját gépeinek megjelenése pedig tovább bővíti majd a választékot.
Hosszabb távon ugyanakkor számolni kell azzal, hogy az automaták kiépítési és üzemeltetési költségei valamilyen formában beépülhetnek a szolgáltatók díjszabásába.
Történelmi csúcson a digitális fizetések aránya
Noha az elmúlt két évben számos intézkedés született a készpénzhasználat megkönnyítésére – például alkotmányos jog lett a készpénzes fizetés, a kistelepüléseken is kötelezővé tették az ATM-ek elhelyezését, februárban pedig 300 ezer forintra duplázódott az ingyenes készpénzfelvételi limit –, az elektronikus tranzakciók népszerűsége töretlen.
Az MNB 2025-re vonatkozó adatai alapján a digitális fizetések aránya történelmi csúcsra ért, és éves szinten elérte az 50 százalékot a készpénzes műveletekkel szemben. A kártyás és elektronikus megoldások térnyerését a kényelem mellett a csökkenő költségek is indokolják: 2025-ben a lakossági átutalások 48 százaléka már teljesen ingyenesen zajlott, szemben a 2023-ban mért 37 százalékkal.