Uniós milliárdokból újul meg tíz észak-balatoni vasútállomás
Újabb jelentős vasúti fejlesztések indulhatnak az észak-balatoni vonalon, miután elérhetővé váltak a szükséges uniós források. Tíz állomáson és megállóhelyen korszerűsítik az utasforgalmi létesítményeket, akadálymentes peronokat építenek, rendezik az állomási környezetet, és új parkolóhelyeket is kialakítanak.
A kivitelezői szerződések aláírását és azok hatálybalépését követően kezdődhetnek meg a munkálatok – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A tíz helyszínen összesen nyolc magasperon létesül, közel 29 ezer négyzetméteren rendezik az állomási előtereket, emellett 131 parkolóhelyet építenek vagy újítanak fel.
A fejlesztés részeként korszerűsítik az utastájékoztatást és a gyalogos kapcsolatokat is, több állomáson pedig kerékpártárolókat alakítanak ki. A beruházás több észak-balatoni települést érint.
Polgárdiban és Fülén új, korszerű utasfelvételi épületeket emelnek, míg Csittényhegyen, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Aszófőn a meglévő állomásépületeket és azok környezetét újítják fel. Fülén és Csittényhegyen új magasperon is épül. Balatonfőkajár felsőn, Csopakon és Balatonarácson az állomási környezet rendezése mellett akadálymentes, magas peronokat alakítanak ki.
Balatonfüreden különösen jelentős fejlesztés várható: a vasútállomáson három akadálymentes magasperon és három felvonó épül. Az egyik lift kialakítása miatt az aluljárót is kibővítik, és az egyik lépcsőkart szintén átépítik.
A tíz állomást érintő beruházáson kívül Balatonalmádi vasútállomásának korszerűsítése is napirenden van. A miniszter közlése szerint hamarosan új közbeszerzési eljárást indítanak, miután a korábbi tender eredménytelen lett, a fejlesztéshez szükséges uniós források pedig rendelkezésre állnak.
Balatonakarattya egyelőre kimarad a programból. A miniszter szerint a helyiek tiltakoztak az átalakítás ellen, és egyértelműen a jelenlegi vasútállomás változatlan formában történő megőrzése mellett foglaltak állást.
Vitézy Dávid szerint a vasútfejlesztések nem állhatnak meg a pályák felújításánál és az új motorvonatok beszerzésénél. Korszerű, akadálymentes és jól használható állomásokra is szükség van, hiszen az utasoknak nem mindegy, milyen környezetben várják a vonatokat. A tárcavezető a déli parton is hasonló állomásfelújítási programot ígért, annak részleteit azonban későbbre helyezte kilátásba.
A MÁV-csoport tájékoztatása szerint a Veszprém és Fejér vármegyét érintő beruházások az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz, vagyis az IKOP Plusz keretében valósulnak meg. A teljes költségvetés 11 milliárd 677 millió forint, a munkálatok várható befejezési határideje pedig 2029 júniusa.
A most bejelentett fejlesztések a 3500 milliárd forintos, tízéves Baross Gábor Terv vasúti beruházásainak részét képezik. A cél nemcsak a Balatonra vezető vasútvonalak korszerűsítése, hanem az is, hogy az utasok megfelelő állomásokon szállhassanak fel és le a vonatokról.