Kamatmentes hitelek és milliárdos támogatások jönnek: fontos bejelentést tett Kapitány István
Több mint 4000 milliárd forintnyi forrást mozgósítanak 2027-ben a magyar gazdaság számára, amelyhez a költségvetési keret mellett uniós, nemzetközi és pénzintézeti forrásokat, valamint magántőkét is bevonnak – közölte Facebook-bejegyzésében Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
A teljes keretösszegből a vissza nem térítendő támogatások értéke meghaladja a 600 milliárd forintot. A nyáron lehívott uniós, valamint a nemzetközi forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint áramlik a gazdaságba. Ebből az összegből közel 700 milliárd forintot közvetlenül a vállalkozások beruházásaira, digitalizációjára és energetikai korszerűsítésére fordítanak.
A hazai cégek finanszírozását segíti a Ganz Ábrahám program is, amelynek keretében a bevonható magántőkével együtt akár 1000 milliárd forintnyi hitel és tőkebefektetés válhat elérhetővé. Emellett a vállalkozások már most igénybe vehetik a Ganz Nullás Hitelt, amely kamatmentes konstrukcióban biztosít forrást gépvásárlásra és a termelési kapacitások bővítésére.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az egyes gazdaságfejlesztési programok szorosan egymásra épülnek. „A cél, hogy egy magyar cég a beruházástól a digitalizáción át egészen az exportig eljusson, és saját termékkel, saját márkával jelenjen meg külföldön” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a vállalkozások külpiacra lépését és exporttevékenységét külön 25 milliárd forinttal támogatják.
Kiemelt figyelmet kap a turizmus is, így a nagy potenciállal rendelkező ágazat erősítésére 89 milliárd forintot szánnak, amellyel a forráselosztásban korábban tapasztalt aránytalanságokat is orvosolni kívánják. A miniszter szerint több évnyi stagnálás után átlátható feltételek mellett adnak új lendületet a hazai vállalkozásoknak.
„Azt akarjuk, hogy ezt a cégek a sikereikben, a dolgozók a fizetésükben, a családok a megélhetésükben is érezzék. Mert nem az a lényeg, mennyi pénzt költünk el, hanem az, hogy jól költsük el” – zárta bejegyzését Kapitány István.