Franciaország vétóval fenyegeti Orbán Viktor ENSZ-főtitkári jelölését
Párizs határozottan elutasítja, hogy a választásokon vereséget szenvedett korábbi magyar miniszterelnök, Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára. Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter a francia szenátusban csütörtökön kijelentette, hogy kormánya számára elfogadhatatlan a volt magyar kormányfő jelölése.
A francia diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy az ENSZ legmagasabb tisztsége nem szolgálhat vigaszdíjként egy olyan politikus számára, aki vereséget szenvedett a választásokon, és akit a saját népe leváltott. Barrot szerint Franciaország nem hagyhatja, hogy a világszervezetet olyan nagyhatalmak üresítsék ki és bénítsák meg, amelyek a nemzetközi jog helyett pusztán az erősebb akaratát akarják érvényesíteni. Párizs számára a nemzetközi együttműködés és a szabályokon alapuló világrend fenntartása közvetlen érdek.
A külügyminiszter kiemelte, hogy a következő főtitkártól azt várják, hogy reformokkal tegye hatékonyabbá az ENSZ-t, nem pedig azt, hogy tovább rombolja a szervezet hitelességét.
Bár Barrot nem mondta ki nyíltan a vétó szót, a francia ellenállás önmagában is elég Orbán esetleges kinevezésének megakadályozásához. Az ENSZ főtitkárát ugyanis a Közgyűlés választja meg a Biztonsági Tanács ajánlása alapján. Ehhez a tizenöt tagú testületből kilenc támogató szavazatra van szükség úgy, hogy az öt állandó tag – köztük Franciaország – egyike sem vétózza meg a döntést.
A francia álláspont néhány nappal azt követően vált egyértelművé, hogy a Wall Street Journal megszellőztette: Donald Trump kormánya – orosz és kínai támogatásban bízva – Orbán Viktor ENSZ-főtitkári jelölését mérlegeli.
Az új főtitkár kiválasztási folyamata már zajlik, mivel António Guterres jelenlegi főtitkár mandátuma 2026. december 31-én lejár, utódja pedig 2027. január elsején veszi át a hivatalt.