A biotartás önmagában nem garantálja az állatok jólétét
A német Thünen Intézet átfogó kutatása szerint a biogazdálkodás önmagában nem garantálja az állatok jólétét. A felmérés arra a meglepő eredményre jutott, hogy a tartási rendszernél sokkal fontosabb tényező az, hogy a termelő miként gondoskodik az állatairól, valamint hogyan irányítja a gazdaságát.
A Thünen Ökológiai Gazdálkodási Intézet kutatócsoportja 86 olyan tudományos vizsgálatot elemzett szisztematikusan, amely Európában és Észak-Amerikában jelent meg 1990 és 2023 júniusa között. Összesen 623 összehasonlítást vizsgáltak meg a bio- és a konvencionális állattartás között. Az esetek 56 százalékában nem találtak érdemi különbséget, és mindössze 28 százalékban mutattak ki előnyt a biogazdálkodás javára.
A tanulmányok többsége szarvasmarhákkal, azon belül is tejelő tehenekkel foglalkozott, de sertésekre, baromfikra és kis kérődzőkre vonatkozó vizsgálatok is szerepeltek a mintában. A kutatók fő megállapítása szerint az állategészségügyi helyzet kevésbé függ a gazdálkodási formától, mint a telepirányítás és az üzemvezetés színvonalától.
Dr. Solveig March, a tanulmány egyik társszerzője úgy véli, hogy a biogazdálkodás előírásai komoly lehetőségeket hordoznak magukban, ám önmagukban nem garantálják a jobb állatjólétet, jóllehet ösztönzik a fajazonos viselkedési formák megélését.
Bizonyos területeken a biogazdaságok mégis jobban teljesítettek: az almozásra és a mozgásszabadságra vonatkozó előírásoknak köszönhetően az állatok csülkei és végtagjai egészségesebbek voltak, emellett ritkábban fordult elő sántaság és ízületi probléma. A sertéseknél ugyanakkor egy vizsgálat éppen a biogazdaságokban mutatott ki magasabb ízületi megbetegedési arányt, feltehetően a szabadtartásból származó kórokozók miatt, továbbá a parazitafertőzöttség is magasabbnak bizonyult egyes bioüzemekben.
A farokrágás kérdésében ellentmondásosak az eredmények: egy 2022-es, közvetlen megfigyelésen alapuló vizsgálat nem mutatott ki különbséget a tartási rendszerek között, míg egy korábbi kutatás kevesebb farokkárosodást jelzett a biogazdaságokban, amit a gazdagabb környezeti ingereknek tulajdonítottak.
Az intézet arra is felhívta a figyelmet, hogy eddig kevés kutatás vizsgálta az állatok viselkedését és érzelmi jólétét az egészségügyi mutatók mellett. Bár ezen a téren mutatkoznak jelek a biotartás előnyeire, a tudományos háttér egyelőre hiányos. A szakértők szerint a biotanúsításnak a jövőben sokkal inkább az egyedi állat állapotára kellene összpontosítania. A Thünen Intézet 2023 óta dolgozik együtt gyakorlati és tudományos partnereivel egy ilyen jellegű állatjóléti ellenőrzési módszertan kidolgozásán.