Közel 60 milliárd forintos program indul a vidék zöldítésére
Közel 60 milliárd forintos keretösszeggel indul az Országfásítási és Települészöldítési Program, amelynek részeként a következő években 12 millió facsemetét ültetnek el – jelentette be Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter.
A program költségvetésének jelentős részét, 39,6 milliárd forintot a hazai települések zöldítésére fordítják. A beruházás részeként legalább 1320 hektárnyi új állami erdőterületet hoznak létre, emellett négymillió csemete elültetésével összesen 20 ezer kilométernyi csatornaszakasz mentén végeznek fásítást.
A program az erdőtüzek megelőzéséhez szükséges feladatok elvégzésére is kiterjed. A mennyiségi gyarapítás mellett a minőségi erdőgazdálkodás is hangsúlyt kap: nemcsak az erdők területét növelik, hanem azok természetességének megőrzésére és javítására is odafigyelnek, ezért fokozatosan bővítik az örökerdő-üzemmódban kezelt erdők arányát.