Bombafenyegetés miatt szállt le Budapesten a Wizz Air London–Szófia járata
Bombafenyegetés miatt megszakította útját hétfőn a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kért leszállási lehetőséget. A légitársaság megerősítette, hogy a London-Luton és Szófia között közlekedő járatán repülés közben érkezett a bombafenyegetés.
A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, ezért a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe is felszállt, hogy biztosítsa az utasszállító biztonságos landolását. A vadászgép perceken belül a levegőbe emelkedett, majd biztosította a Wizz Air repülőgépének budapesti leszállását. Ezt követően visszatért a kecskeméti bázisra, a további intézkedéseket pedig a rendőrség vette át.
A légitársaság az utasok és a személyzet biztonsága érdekében, a vonatkozó előírásoknak megfelelően irányította át Budapestre a gépet. A repülőgép biztonságosan leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd a kijelölt állóhelyre gurult, ezt követően a hatóságok megkezdték a repülőgép és az utasok biztonsági átvizsgálását. A Wizz Air hangsúlyozta, hogy az eljárás során mindenben együttműködött az illetékes hatóságokkal, az utasok és a személyzet biztonsága pedig minden körülmények között elsődleges szempont.
A vizsgálatok során végül nem találtak fenyegetést jelentő kockázatot sem a repülőgépen, sem az utasokkal kapcsolatban. A gépet az induláshoz kijelölt állóhelyre vontatták, az utasok pedig az ismételt biztonsági ellenőrzést követően a terminálban várakoztak. A járat az új személyzet rendelkezésre állása után folytathatja útját Szófiába.
A légitársaság azt is megerősítette, hogy a repülőgépen végzett átvizsgálás során nem találtak semmit, és a gép rövidesen továbbindulhatott volna a bolgár főváros felé. Az eset miatt átmenetileg a repülőtér egyik futópályájának forgalmát is korlátozták, miközben a hatóságok elvégezték a szükséges intézkedéseket. A Wizz Air megköszönte az utasok türelmét és együttműködését.