Russell az élről indul Bakuban, Antonelli a falnak csapódott
George Russell indulhat az élről a Forma–1-es Azeri Nagydíj szombati futamán, miután megnyerte a pénteki időmérő edzést. A Mercedes brit versenyzője idei ötödik, pályafutása során pedig a 12. pole-pozícióját szerezte meg.
Az első rajtsorban Charles Leclerc, a Ferrari pilótája foglalhat helyet mellette, míg a harmadik legjobb időt a mclarenes Oscar Piastri autózta.
Kiválóan sikerült a visszatérés a csuklósérüléséből felépült Isack Hadjarnak, a Red Bull francia versenyzője ugyanis a negyedik rajtkockát kaparintotta meg. Mögüle a címvédő Lando Norris (McLaren) és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Ferrari) indulhat az ötödik, illetve a hatodik helyről, míg a Red Bull négyszeres vb-győztese, Max Verstappen ezúttal a nyolcadik pozícióban zárt.
A kvalifikáció nagy vesztese a pontversenyt vezető mercedeses Andrea Kimi Antonelli volt, aki már az időmérő első szakaszában a falnak csapódott, így idő előtt befejezte a körözést, és csak a 16. helyről várhatja a rajtot.
Az 51 körös bakui viadal a megszokottól eltérően holnap, azaz szombaton 13 órakor kezdődik, mivel vasárnap, szeptember 27-én Azerbajdzsánban nemzeti ünnepet tartanak.