Kitört a balhé a dartsversenyen: azonnal visszalépett a versenyektől a darts fiatal zsenije
A darts fiatal szupersztárja, Luke Littler visszalépett több közelgő versenyről, miután a World Series of Darts amszterdami tornáján ismét folyamatos füttyszó és bekiabálás fogadta.
A világranglista élén álló Littler az amszterdami tornán éppen azon volt, hogy elsőként nyerje meg egyetlen naptári évben mind a tíz nagy televíziós tornát, ám a közönség egy része ellenségesen fogadta. A nyolcaddöntőben a játékvezető kénytelen volt megállítani a mérkőzést, és figyelmeztetni a nézőket. Littler végül a negyeddöntőben kikapott Jonny Claytontól, így a rekordkísérlet meghiúsult.
A Warringtonban született játékos a torna után bejelentette, hogy visszalép több közelgő versenyről. Semmi értelme utaznom és az időmet pazarolnom, ha közben kifütyülnek – mondta Littler, aki azt is kilátásba helyezte, hogy a jövőben nem vesz részt hollandiai rendezésű eseményeken.
A Dartnews.com főszerkesztője, Samuel Gill szerint a helyzet komolyabb, mint amilyennek látszik. Valós félelem, hogy néhány éven belül egyszerűen hátat fordít a sportágnak – nyilatkozta a BBC Sportnak. Gill úgy véli, Littler négy-öt éven belül végleg távozhat, ha a közönség viselkedése nem változik. A szakújságíró emlékeztetett rá, hogy Michael van Gerwen dominanciája idején hasonló volt a hangulat, de a holland játékos nem rendelkezett ekkora vonzerővel a sportágon kívül.
Littler dartsra gyakorolt hatását nehéz túlértékelni, hiszen a részvételével rendezett tornák rendre teltházasak, a dartsiskolákba rekordszámú jelentkezés érkezik, a játékos pedig messze túlnőtt a sportág hagyományos közönségén. Gill szerint, ha Littler távozna, a darts lenne a legnagyobb vesztes. Ő az, aki teljesen új szintre emeli ezt a sportágat. Manapság bárhová mész, ő van a sportrovatok címlapján – fogalmazott.
Karl Holden, azon St. Helens-i Darts Akadémia titkára, ahol Littler kilencéves korától csiszolta tudását, árnyalta a képet. Szerinte a közönség egy része éppen azért fütyül, mert Littler annyira jó, és van benne egy adag magabiztosság.
Ha mindenki szeretné, és ő csak dobálna, szerintem unalmas lenne nézni – tette hozzá Holden.